Megmondom őszintén, nem nagyon értek a témához. Egy-egy dolog van csak, amihez ragaszkodom, és ha kifogy, újra ugyanolyat veszek, de amúgy se használom túl sokat őket, szóval van pár cuccom, ami évek óta megvan. Ezen kívül persze otthon nem táskában vannak, hanem kis "edényekben", úgyhogy a sminkestáska fogalma rám csak utazásnál vonatkozik.
Íme pár dolog, amiket relatíve gyakran használok:
(nagyjából balról jobbra)
1. STAR nature rágóillatú parfüm. Sütibabásnak hívom, mert pont ugyanilyen volt az első sütibabám illata.
2. Amor-Amor by Cacharel. Nurától kaptam évekkel ezelőtt egy pici üvegest belőle. Aztán azt elhagytam, de éreztem, hogy nem tudok élni nélküle XD úgyhogy vettem egy nagyot, és azóta is azt használom, csakhogy azóta előkerült a picike is valamelyik szekrényem alól (lol), úgyhogy most a pici az utazós, a nagy az otthonülős :)
3. Maga a táskácska. Több ilyen kozmetikai tatyóm van, de általában mind kicsi. Ez az, amibe majdnem minden bele szokott férni pl. utazásnál is - kivéve a haj- és a fogkefe :D
4. Indokolatlan mennyiségű hajgumi. De tényleg. Mindig kiszámolom, hogy max. 2-re lesz szükségem, ha elutazok, aztán berakok 6-ot, biztos, ami biztos :D Ez persze nem smink, de fürdőszobai cucc, úgyhogy odaraktam :D
5. Moyra körömlakkok. A legrosszabb minőség, amivel eddig találkoztam, de komolyan :D A narancssárga (az is volt valamikor :D) pl. annyira megfogta a körmöm, hogy a lemosás után még hetekig úgy néztem ki, mintha beteg lennék. Akkor miért van ilyenem? Mert végtelen sok színű van belőle, és olcsó, és képtelen vagyok otthagyni :D Most is épp rajtam van a lila, ő a legújabb szerzemény, és és szerencsére ez se, és a babakék se olyan szörnyű. Ellenben a neonrózsaszín... olyan, mint az említett narancssárga :D
6. Maybelline NY alapozó. A szalagavatóm óta kíséri az életemet, persze azóta már nem az első tubus, de jól bevált, szeretem, krémes, könnyű felvinni. Egyetlen baj van vele, hogy nem alkalmazkodik a bőrszínemhez ^^" Márpedig az enyémhez nem ártana, mert télen hófehér vagyok, szinte zöld, nyáron viszont egész szépen és egyenletesen le tudok barnulni. Na akkor tökéletes ez a szín, télen kevésbé XD
7. Labello - Extreme Alpin. Nemszeretem a labellot, idegesít a zsíros izé a számon, de télen a síelés alatt úgy kiszáradt, hogy muszáj volt vennem egyet Ausztriában. Ezt választottam, mert ez tűnt a leghatékonyabbnak. Nem kell, hogy eperízű legyen tőle a szám :D csak ne legyen ripityára törve. Na, hát működik is, jó is, csak idiótán nézek ki vele, mert konkrétan fehér lesz tőle az ember szája, de ez mondjuk a sípálya környékén nem olyan gáz, mindenki keni a fejét valamivel, ha nem ilyennel, hát naptejjel :D
8. Maybelline NY szájfény. Imádom, ilyen tekerős, aztán jön ki a végén a trutyi, és nagyon rózsaszín, és nagyon csillog :D ...és sajnos nagyon beleragad a hajam az első kicsi szellőnél...
9. S-he szájfény. Tudjátok, a DM márkája XD Na hát ez a "de olcsó! Vegyük meg!" tipikus esete :D De ettől függetlenül a célnak megfelel. Kicsit kevésbé rikító, mint a másik szájfény, úgyhogy emberibb :D
10. Dior rúzs. Na hát ő a teljes gyűjteményem fő darabja, a kedvencem, és ha beledöglök is az árába, örökre ilyet fogok használni XD Kaptam valamikor, szerencsére nagyon nagyon ritkán rúzsozom magam, úgyhogy iszonyú lassan fogy, de tényleg tökéletes. A színe, az állaga, mindene :)
11. Ecsetke. Van még pár, de ezt szeretem.
12. Miss Sporty szemcerka. A tust gyakrabban használom, de ez régebb óta megvan, és néha még jól jön.
13. Rimmel London szempillaspirál. Nagyon fekete, tök jól nézne ki, de iszonyat lassan szárad, és mindenhova elkenődik addig...
14. L'Oréal Paris szemhéjtus. Nagyon szeretem, ebből is már a másodikat fogyasztom. Nem a legolcsóbb ugyan, de nagyon tudom ajánlani mindenkinek :)
15. ArtDeco Eye Designer. Na hát nem ezt használom, hanem van egy másik ugyanilyenem, aminek az egyik végén sötétszürke van a barna helyett. Ez nem került elő, mióta kölcsönadtam a nővéremnek :D
16. Astor szempillaspirál. Ő jobban bevált, mint a Rimmel. Kicsit ragacsos ugyan, de pont ezért gyorsan szárad, és nem kenődik.
17. Avon Beyond Colour eyeshadow. Na ezt viszont én nyúltam a nővéremtől. Ilyen krémes trutyi van benne, és nagyon vicces érzés, amikor az ember kifesti vele a szemét :D És nagyon szép, mert elég halovány színe van, nem túl rikító, inkább természetes :)
Fölötte:
18. Összehajtható minifésűcske Nanától :3 Frufruigazításra tökéletes! :D
19. Valami vegyes izé. Nyilván ajándékba volt csomagolva valamihez, márkátlan, nem egy csúcsminőség, de az eyeshadowk tökjó színűek benne, sokat használom őket :) A "szájfényeket" soha.
Hát ennyi lennék :)

Egy ideje rúzst keresek, de nem sikerült megtalálni a tökéleteset - lehet, hogy kipróbálom majd a Dior márkájút. Mennyire drága amúgy? :)
ReplyDelete