11. Egy nap az életemben

A tegnapi napomat próbálom rekonstruálni a feladathoz, bár nem volt egy túl hasznos nap, de mostanában csak így elvagyok itthon, úgyhogy a többi se lenne jobb.

Nem vagyok túl koránkelős, cserébe este relatíve sokáig szoktam fentlenni, és mostanában nem is alszom túl jól, szóval csoda, hogyha fél10 előtt kivergődök az ágyból. Ez tegnap se történt meg, így már a reggeli is elmaradt, de amúgy se szoktam nagyon, max valami ilyesmit:


Amennyi még maradt a délelőttből, azt Cityville-ezéssel töltöttem XD és "Azok a 70-es évek show"-t néztem, ami pillanatnyi nagy kedvenc :D Ashton Kutcher zseniális, és az egész csapaton olyan jókat tudok nevetgélni :) Közben nekiálltam firkálgatni, de nem nagyon volt ihlet, amivel megküzdöttem, és legalább a cerkarajzot befejeztem, az se tetszett, úgyhogy abbamaradt a dolog.


Az ebédet nem is gond, hogy nem tudtam lefényképezni, ugyanis az építkezés (konyhahiány) óta rendelőskaját eszünk, ami lássuk be, minden, csak nem dekoratív. Nem mintha nálam az evés ilyen központi kérdés lenne, ha éhes vagyok, valamit magamba nyomok, aztán annyi :D

Délután valamikor megérkezett hozzánk Ela, a harmadunokatesóm. Róla azt kell tudni, hogy kicsi korunkban kiemelkedően jóban voltunk, nagyon szerettem, és évekig leveleztünk is, mert ő vidéki, és nagy szerepe volt neki is annak idején 2001-ben abban, ahogy megismertem Nezumi-kunt :DDD ...de most nem hozzám jött, hanem az építkezést nézte meg, mert építészmérnöknek tanul, és a mi szenvedéseinket szeretné felhasználni nyári gyakorlatként :D Aztán persze beszélgettünk is kb. 1-2 órát, furcsa dolog, hogy mennyire nem tudok mostanában róla semmit... Úgy hiányzik is, de inkább tényleg csak furcsa, hogy hogy elmúlnak a nagy barátságok is, ha az ember nem erőlteti.

Beszélgetés közben befontam a parókámat, mert kövi talira majd úgy szeretném felvenni, de ez igenkemény meló volt, nagyon szenvedtem vele, kócos is, és amúgyis nehéz úgy, hogy az ölemben van, és fonás közben nincs ami ellentartson. De megoldottam, remélem jó lesz így.


Miután Ela elment, visszatértem a 70-es évekhez, és ismét nekiálltam rajzolni, de most sokkal produktívabb voltam. Íme a folyamat és az eredmény (a pokémonos újság azért kellett, mert közben megint elveszett a netem, így google nem tudott a barátom lenni):


Ez persze nem egy 10 perces project volt, szóval kb. a nap többi része el is ment vele... Miután elfogyott a letöltött 70-es évek, még megnéztem a Limonádé című DisneyChanneles filmet, de nem vagyok tőle elájulva, mert bár még mindig csodálkozom rajta, hogy tinédzser létükre milyen ügyesek ezek a színészek, azért nem tetszik, hogy azt tanítja egy történt a gyerekeknek, hogy lázadni jó, és legyenek nyugodtan rosszak :S Persze rám így huszonévesen abszolúte nincs hatással, de tudom, hogy kicsik is nézik, és fene tudja, hogy mit vonnak le belőle.
A rajz Nezumis verzióját kint a nappaliban a tévé előtt színeztem, mert apával Helyszíneltünk, de mondjuk már láttam, csak mivel nekem abszolút nem volt netem, ezért kínomban valami másik monitor elé kellett ülni :D

A többi napom mostanában amúgy nem különbözik ettől sokban, még a cicák is ugyanúgy vergődnek a lakásban (pedig KINTI macsók, csak ők nem úgy gondolják néha), és ha elmegyek mellettük mindig megsimizem őket... Csak esetleg annyi változás van a napok között, hogy néha van egy-egy franciaórám, meg arra tanulni is kell előző napokon, és a rajzolás helyett esetleg valami mást szoktam csinálni, pl. varrogatni, de most elszakadt a szál az interlokkomban, és 6. befűzési próbálkozás után feladtam a dolgot egy időre...


Az utolsó képen a kis szentem, Cosimo épp a fényképezőgép madzagját próbálja a gyomrában elhelyezni :DDD Alatta az intenzív mentaszínű nadrágom látható, amit tegnapelőtt vettem Luluval 900HUFért XD de mostmár nem olyan intenzív a színe, mert szép vastagon belepte a macskaszőr. Fúj :D